Gyömbérrel a terhességi rosszullét, hányinger ellen

A babavárás időszaka a legszebb dolog egy nő életében – hacsak a terhesség első hetei során már jelentkező terhességi rosszullét, hányinger, egész napos émelygés és rossz közérzet nem keseríti meg. A szédüléssel, hányingerrel küzdő kismamát sokszor még a lelkiismeret is furdalja, hogy nem tudja rendesen ellátni munkáját vagy kisgyermekeit és ahelyett, hogy felhőtlenül boldog lenne, inkább nyűgösnek, fáradtnak, és betegnek érzi magát. Bárcsak segítene valami csodaszer – gondolják sokan, miközben kétségbeesetten böngészik az internetet bármilyen használható természetes megoldásért a hányinger ellen.

 A terhességi hányinger ellen bevethető praktikák legtöbbje csak kisebb-nagyobb mértékben képes enyhíteni a tüneteket: a hányinger leginkább a terhesség előrehaladtával csillapodik. Mivel a terhességi hányingerre gyógyszer szedése – hacsak nem kirívóan súlyos esetekről van szó – a magzatkárosító mellékhatások veszélye miatt nem javasolt – maradnak a természetes megoldások: az olajos magok, kekszek ropogtatása, hideg italok, mentolos cukorkák vagy jégkocka szopogatása. A borsmenta tea mellett egyre ismertebb a gyömbér tea hányinger csillapító hatása is. Gyömbér tea nemcsak házilag, reszelt gyömbérből készíthető, hanem számos kiszerelésben elérhető filteres formában is, a terhességi rosszullét okozta gyomorpanaszokra és hányingerre pedig gyömbér kapszula és tabletta is kapható. Jó hír, hogy a gyömbér hatásosságát hányinger ellen már nemcsak a felhasználói tapasztalatok, de kismamák bevonásával végzett vizsgálatok is igazolják.

A hányinger a terhesség első jelei közé tartozik – de sajnos nemcsak a terhesség első hetei során, hanem az első hónapokban is megkeseríti a legtöbb kismama életét, sőt egyeseknél akár egészen a szülés napjáig is eltart. A mellfeszülés, a szédülés és a hányinger a terhesség első jelei közül azok, amelyek sokszor már a menstruáció elmaradása előtt jelzik az új családtag érkezését. Ráadásul a reggeli rosszullétnek is nevezett, gyakran szédüléssel is kísért terhességi hányinger korántsem csak reggel jelentkezik. Némelyek minden reggel hánynak, mások egész nap émelyegnek, vannak, akikre bizonyos szagok hatására tör rá a hányinger és akad, akinek lefekvés után, éjszaka is hányingere van. A statisztikai adatok szerint a terhességi rosszullét tünetei a 8. és a 12. hét között a legerősebbek, papírforma szerint a 14. hét után kellene elmúlniuk. Ehhez képest némelyek teljesen jól érzik magukat, szemben azokkal, akik már a fogantatást követő néhány napban komoly küzdelmet folytatnak a hányás ellen. Vannak, akiknek csak a terhesség felétől, a 20. héttől javul a közérzetük, és sajnos arra is van példa, hogy még a szülés reggelén is hányással indítja a kismama a napot.

A terhességi hányinger csillapítása persze annál fontosabb, minél komolyabb rosszullétet okoz. Aki nem tud enni és napi rendszerességgel hány, mielőbbi kórházi ellátásra szorulhat. A vészes terhességi hányás komoly kiszáradást, a magzat számára létfontosságú vitaminok és ásványi anyagok hiányát és jelentős súlycsökkenést is okozhat, melyet a baba és a mama érdekében szükség esetén infúziós folyadékpótlással és a hányingerre gyógyszer alkalmazásával kezelni kell.

A terhességi hányinger okai

Miért tartozik a hányinger a terhesség első jelei közé? A terhességi rosszullét okai nem teljesen tisztázottak, de a jellegzetes, szédüléssel, hányingerrel járó tünetegyüttes kialakulásáért felelős legfontosabb tényezőnek a HCG hormon mennyiségének rohamos növekedését tartják. A HCG hormon feladata a várandósság kezdetén a terhesség fenntartásához nélkülözhetetlen progeszteron hormon termelődésének biztosítása. A HCG hormon képződése a megtermékenyített petesejt beágyazódása után kezdődik el, a fogantatást követő 7. nap környékén, azaz a terhesség 3. hetének végén. A hormonális változásokra különösen érzékeny kismamák erre már a terhesség 4. hetében, a menstruáció várható időpontja előtt is hányingerrel reagálhatnak. Az új családtag érkezését jelző terhességi tesztek, illetve laboratóriumi vizsgálatok is a vizelet HCG tartalmának kimutatásán alapulnak, a várandósság ténye akkor nyer megerősítést, amikor a szervezetben napról napra növekvő HCG mennyisége a vizeletben eléri a tesztek érzékenységi szintjét. A terhesség első hónapjaiban a kismama szervezetének HCG szintje napról-napra rohamosan növekszik, a 9-10. hét környékén éri el csúcspontját, majd lassan csökkenni kezd. A terhesség alatti hányinger pedig az esetek nagy részében a HCG szinttel párhuzamosan alakul: a terhesség korai jelei közül sokaknál a hányinger már a menstruáció elmaradása előtt, a megtermékenyített petesejt beágyazódását követően jelentkezik, és nagyjából a 15., némelyeknél akár a 20. hétig is eltart, de intenzitása a negyedik hónapban csökkenni kezd. A terhességi hányinger kialakulásához ugyanakkor a feltételezések szerint a HCG hormon termelődése mellett az ösztrogén és a progeszteron hormon szintjének növekedése, a terhesség alatti nagyon jelentős hormonális változások összessége is hozzájárul.

Ezek szerint egészséges terhesség hányinger nélkül nem is létezik? Dehogynem. Kétségtelen tény, hogy bár a terhesség fenntartását szolgáló hormonális változások minden kisbaba születésekor egészen hasonló menetrend szerint zajlanak az anyai szervezetben, létezik számos esetben terhesség hányinger nélkül is. Az biztos, hogy jóval kevesebben vannak azok a szerencsések, akiknek várandósságuk elején sem kell hónapokig küzdeniük a hányinger, hányás ellen, de a statisztikák szerint az esetek 20%-ában a hányinger terhesség alatt nem, vagy csak néhány alkalommal jelentkezik. A terhesség első hetei, hónapjai során sokan még aggódnak is amiatt, hogy ha nincs hányingerük, akkor vajon a terhesség fenntartásához szükséges hormonok rendben termelődnek-e szervezetükben. A terhesség hányinger nélkül nem jelenti azt, hogy állandóan a vetélés fenyegető réme lebegne a kismama feje felett, sok egészséges kisbaba születik úgy, hogy édesanyját nem kínozta a terhesség alatti hányinger. Vannak olyan többgyermekes anyukák, akiknek egyik terhessége hányinger nélkül, a másik enyhe émelygéssel, a harmadik folyamatos küzdelemmel telt a reggeli hányás ellen. A terhességi rosszullét tehát még csak nem is egyéni érzékenység kérdése, hiszen ugyanazon anyuka minden terhességénél máshogy jelentkezik. Ezek a tapasztalatok egyben azt is jelzik, hogy a terhességi rosszullét oka nemcsak a hormonháztartás gyors átalakulása lehet, hanem egyéb tényezők is állhatnak a tünetek hátterében.

A terhességi hányinger kialakulásának oka a terhes nő vércukor szintjének változása is lehet. A várandósság során a vércukorszint lecsökkenése a kismamánál hányingerrel járó rosszullétet válthat ki. A terhesség alatti hányinger ellen az egyik legjobb megoldás, ha tart magánál kekszet, ropit, olajos magvakat, teát vagy ásványvizet, amelyből gyorsan be tud kapni néhány szemet, illetve ihat néhány kortyot hirtelen jelentkező hányinger esetén. A reggeli vagy hajnali hányingert is sokan az alacsony vércukorszinttel magyarázzák, melynek ellensúlyozására szintén néhány szem keksz elfogyasztását javasolják még felkelés előtt. A terhesség tünetei közül az első hónapokban a legtöbb kismamát sújtó fáradtság is súlyosbíthatja a terhességi rosszullét tüneteit, ilyenkor már egy kis pihenés is közérzetjavító hatású lehet.

Amennyiben a terhességi hányinger égő mellkasi érzéssel, gyomortáji nyomásérzéssel jár együtt, valószínűbb, hogy a gyomor záróizmának elégtelen működése miatt bekövetkező refluxos tünetek velejárója. Az időnként émelygéssel kísért gyomorégés jellemzően a terhesség második felében, fokozódó mértékben jelentkezik. Mivel a terhességi hormonok izomlazító hatása a gyomor és a nyelőcső közti záróizom esetében is érvényesül, a gyomortartalom visszajuthat a nyelőcsőbe ahol gyulladást – a gyulladás pedig gyomortáji-mellkasi égő érzést és fájdalmat – okozhat. Az emésztőrendszeri izmok ellazulása lassítja a gyomor ürülését, ez is hozzájárulhat az evés után hányinger jelentkezéséhez.

Gyógyszer helyett természetes megoldások a terhességi rosszullét ellen

A babavárás felelősség – a terhességi hányingerre gyógyszer szedése csak az előnyök és kockázatok nagyon gondos mérlegelésével, orvosi javaslatra, súlyos esetekben javasolt, hiszen az embrió károsodásának veszélye a terhesség első hónapjaiban, a létfontosságú szervek kifejlődésének idején a legnagyobb.

A terhesség alatt szedett gyógyszerek magzatkárosító hatása függ a gyógyszer hatóanyagától, adagolásától, felszívódásának módjától és a magzati kortól és fejlődéstől egyaránt. A különböző mellékhatások a növekedés egyes szakaszaiban nem egyformán befolyásolják a baba fejlődését. A fogantatástól számított 3. héttől – tehát amikor az anyában már tudatosul az új jövevény érkezése – a szervek kifejlődésének időszakában az embrió nagyon sérülékeny. A terhesség alatti gyógyszerszedés kockázata a 3. és a 9. hét között a legmagasabb, a mellékhatások miatt ilyenkor a legnagyobb a vetélés vagy fejlődési rendellenességek kialakulásának esélye. A terhességi rosszullét ellen szedett gyógyszerekkel tehát vigyázni kell: az első 3 hónapban a legkevésbé biztonságos a gyógyszerek szedése – pedig sajnos a terhességi rosszullét, hányinger a legtöbbeknél ekkortájt jelentkezik.

Mivel a terhességi hányingerre gyógyszer szedése a baba védelmében nem javasolt, az émelygés,  hányás ellen küzdő kismamák sokszor minden, az interneten fellelhető természetes praktikát kipróbálnak a hányinger ellen:

  • Sokaknak beválik a hideg tea, ásványvíz vagy szénsavas italok kortyolgatása, sőt van, aki a jégkockák szopogatására esküszik.
  • A terhesség alatti hányinger ellen mentolos cukorkák vagy hideg borsmenta tea iszogatása is hatásos lehet.
  • A teljes kiőrlésű gabonákból készült péksütemények, a tej vagy a banán is tartalmazza a terhességi hányinger ellen hatékonynak tartott B6-vitamint.
  • A túltengő gyomorsav okozta hányinger ellen a száraz kekszek, ropik, gabonagolyók ropogtatása jelenthet megoldást.
  • A várandós nők közül sokan kívánják a savanyú ételeket. A hányingerre a savanyított tejtermékek, a natúr joghurt vagy a kefír, illetve a hideg citromos limonádé is enyhülést hozhat.
  • Sokaknál bevált természetes hányinger elleni szer a gyömbér; gyömbéres üdítő, gyömbér tea vagy gyömbér tabletta formájában is.

Gyömbér a terhességi hányinger ellen

A gyömbért Ázsiában nemcsak fűszerként, de emésztési problémák, hányinger, hányás ellen gyógynövényként is évezredek óta használják. A középkori velencei világutazó, Marco Polo feljegyezte, hogy a kínai tengerészek gyömbérgyökeret rágtak a tengeribetegség okozta szédülés és hányinger ellen. A gyömbér hatásosságát a hányinger csillapítása, illetve az emésztési panaszok enyhítése terén ma már nemcsak a népgyógyászati tapasztalatok, hanem kismamák bevonásával végzett vizsgálatok is bizonyítják (lásd Források). A természetes gyömbér kivonatot egészséges epeműködés esetén kismamák is nyugodtan fogyaszthatják. Az epe elválasztást fokozó tulajdonságainak köszönhetően gyorsítja a várandósság során lelassuló emésztést és hatékonyan alkalmazható a terhességi hányinger ellen.

Hogyan fogyassza a gyömbért gyomorpanaszok, terhességi hányinger ellen?

  • Számos kismama tapasztalja, hogy a hideg és szénsavas italok hatékonyak lehetnek a terhesség alatti hányinger ellen. Sokan számolnak be arról, hogy a hidegen fogyasztott gyömbéres szénsavas üdítő segít panaszaik enyhítésében.
  • A gyömbér tea filteres formában vagy frissen, forró vízben áztatott reszelt gyömbérből készítve is sokaknak hozhat enyhülést – ízlés szerint önmagában vagy kevés cukorral, mézzel, citrommal ízesítve, de mindenképpen hidegen!
  • Mivel a szokatlan ízű és illatú, erős fűszerezésű ételeknek már az illata is sok kismamánál kiváltja a hányási ingert, a gyömbér fogyasztása erősen fűszeres ételek formájában hányinger ellen nem javasolt, nehogy pont ellenkező hatást érjen el.
  • A vizsgálatok szerint a gyömbér hatása hányinger ellen csak a fűszerezéshez használt mennyiségnél jóval nagyobb adagban érvényesül. A terhességi hányinger csillapítása céljából próbálja ki inkább az étrend kiegészítő tabletta vagy kapszula formájában kapható gyömbér készítményeket!

A várandósság során a terhességi hormonok az izmok és szalagok ellazításával a szülésre is felkészítik az anya testét. Izomlazító hatásuk azonban nemcsak a medence területén érvényesül, hanem ugyanúgy hat a gyomor-bélrendszeri izmokra is. Ennek köszönhetően a kismama emésztése lelassul, ami gyomorpanaszok, székrekedés kialakulásához is vezethet. A gyömbér emésztést serkentő összetevői révén hozzájárulhat a gyomor gyorsabb ürüléséhez is.

A terhesség alatti hányinger csillapítása nemcsak azok számára fontos, akik szinte képtelenek ételt venni magukhoz, annyira rosszul vannak. Azoknak is érdemes kipróbálni a gyömbér készítmények hányinger csillapító hatását, akik folyamatos csipegetéssel veszik fel a harcot a hányinger ellen. Ők azok, akik számára a terhességi hányinger csillapítása egész napos evést jelent, hiszen hányingerük van, ha éhesek, de evés közben vagy közvetlenül utána jobban érzik magukat. Az állandó eszegetés egyrészt jelentős túlsúly felszedését vonhatja maga után, másrészt a terhesség vége felé sokaknál egyre erősödő gyomorégés a folyamatos evés miatt náluk korábban jelentkezhet. A hányingert csillapító gyömbér tabletta segítségével az eszegetési kényszer csökkenhet, így az érintettek az indokolatlan súlygyarapodást is megelőzhetik.

A terhességi rosszullét tüneteinek kezelésére szedett készítmények alkalmazását beszélje meg kezelőorvosával! Ne feledje, amennyiben rendszeresen, naponta vagy naponta többször is hány és nem tud enni, a kiszáradás és a baba egészséges fejlődéséhez szükséges tápanyagok hiányának megelőzése miatt mielőbb orvoshoz kell fordulnia!

Források

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11275030

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24642205

http://www.dr.info.hu/drinfo/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_6375

http://www.dr.info.hu/drinfo/sid/print2/lid/print/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_6343;jsessionid=FB29D465C87B788F42BA15E800B4A129

További felvilágosításért forduljon egészségügyi szakemberhez!

Érdekelni fogja