Perskindol Active Classic banner 1000x250 izomfajdalomra

Izomfájdalom a lábban – a sportsérülések gyakori tünete

Előfordult már Önnel, hogy sportolás vagy munka közben éles fájdalom hasított a lábába vagy a megerőltető mozgás után másnap minden lépés fájdalmat okozott? Az izomfájdalom a lábban gyakran a lábizom fokozott terhelésének hatására fellépő izomlázra vezethető vissza, de sportsérülések, izomhúzódás, izomszakadás, zúzódás, rándulás illetve egyéb betegségek is állhatnak a panasz mögött.

Sportsérülések okozta izomfájdalom a lábban:

Mikroszakadások az izomszövetben

Futók gyakori sérülése lehet a láb és a talaj folyamatos kis ütközéseinek következtében a nem megfelelően bemelegített izom szövetében apró mikroszakadások képződése. Újabb kutatások szerint az izomláz kiváltó okai között is szerepelhetnek a fokozott izomterhelés következtében fellépő apró izomrost sérülések. A mikrosérülések helyén gyulladás keletkezik, ez okozza a fájdalomérzetet. A gyulladás miatt az izomtónus fokozódik, a merevebb izmok pedig még sérülékenyebbé válnak. Az izomfájdalom kezelése pihentetéssel, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő krém segítségével javasolt. Betonon futásnál a láb keményebben ütközik a talajjal, emiatt nő az ilyen típusú sérülések veszélye. Fusson inkább ezért erdei talajon vagy futópályán. A lábizmok mikrosérüléseinek elkerüléséhez használjon a megfelelő talajra kifejlesztett, jó futócipőt.

Izomhúzódás

Izomhúzódás esetén az izomszövet nem sérül. Leggyakrabban egy hirtelen mozdulat, ugrás, elrugaszkodás, nehéz súly megemelésének hatására az izom hirtelen megkeményedik, mozgatás, nyomás esetén fájdalmassá válik. Súlyosabb esetekben duzzanat is keletkezik. Az izomhúzódás bekövetkezésekor azonnal hagyja abba a testmozgást! A sérült lábat minél előbb polcolja fel, amennyiben lehetősége van rá, a sérülést követően jegelje, majd fáslizza be az érintett területet. A jegelés és fáslizás révén összehúzott érfalon keresztül kevesebb folyadék szivárog a szövetek közé, így ezzel csökkenteni tudja a duzzanat és az azt kísérő feszítő érzés kialakulásának esélyét. A duzzanat hűtő hatású sportkrémekkel (pl. Perskindol Active Cool Gél, dr. Kelen Sport Ice Gél), az izomfájdalom a lábban csakúgy, mint a gyulladás, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő krémekkel enyhíthető.

Izomrost szakadás

Jellegzetes sportsérülés az izomrost szakadás – labdajátékoknál, teniszezőknél, de egyéb sportágakban is előfordul. Az izomrost szakadásakor hirtelen éles, erős fájdalom jelentkezik. Izomrost szakadás esetén a sérült izmot a teljes gyógyulásig, legalább egy hónapon át pihentetni kell. Az izomfájdalom kezelése gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító krémekkel, véraláfutások esetén heparin tartalmú kenőcsökkel történik.

Bevérzés az izomrostok között

Ütközéssel járó csapatjátékot űzők, de alkalmi szánkózók vagy síelők számára is ismerős sportsérülés lehet az ütközés következtében fellépő izomrostok közti bevérzés. Tünete nem csak a heves izomfájdalom a lábban, hanem az ütközés után hamarosan jelentkező lila folt, a véraláfutás is. A bevérzés kezelésére heparin tartalmú krém ajánlott. Ez a típusú sérülés jellemzően gyorsan gyógyul, ha már nem fáj, az izom ismét terhelhető. Amennyiben az izomfájdalom a lábban a véraláfutás elmúlta után is fennáll, fájdalomcsillapító kenőcs használata javasolt.

Bokarándulás

Az időnként tévesen bokaficamnak is nevezett rándulás akár kirándulás közben, egy rossz lépés nyomán is bekövetkezhet – ilyenkor a boka megduzzad, esetleg véraláfutás is keletkezik. A duzzanatot célszerű mielőbb hűteni, amennyiben erre van lehetőség, mert a hideg összehúzza a sérült területen futó ereket, melyekből ezáltal kevesebb folyadék szivárog a szövetek közé. Így a duzzanat mérete és a fájdalom mértéke is csökkenthető. A jegelés nagyjából 10 percig ajánlott, utána, ha lehetséges, fáslizza be a sérült bokát, szintén abból a célból, hogy az erek összehúzásával csökkenjen a duzzanat és a fájdalomérzet is. A véraláfutás heparinos kenőccsel (pl. Lioton krém), a duzzanat hűtő hatású sportkrémekkel (pl. Perskindol Active Cool Gél, dr. Kelen Sport Ice Gél), az izomfájdalom a lábban pedig fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő krémek segítségével kezelhető.

Előzze meg az izomsérüléseket a megfelelő bemelegítéssel az aktív sporttevékenység megkezdése előtt! A hideg izmok merevebbek, sérülékenyebbek. A meleg izmok lazábbak, az izomrostok rugalmasabbá válnak, jobban terhelhető az izom. Melegítő krémek használata is segítheti – nem a bemelegítés helyett, hanem azzal együtt – az izmok megfelelő felkészítését. A természetes hatóanyag-tartalmú készítmények közül a helyi vérbőséget fokozó, melegítő hatású paprikakivonatot, fahéjt, gyömbért tartalmazó kenőcsök, a keringésjavító hatásáról ismert rozmaringot, levendulát vagy erdei fenyő-olajat tartalmazó sportkrémek, melegítő krémek, illetve egyes lóbalzsamok ajánlottak a sportolás nyomán fellépő izomfájdalom megelőzésére (pl. Inno Rheuma Forte krém, Perskindol Active Classic Gél, piros lóbalzsamok).

A sérülések után jelentkező post-traumás izomfájdalom a sérülés súlyosságától függően nem-szteroid gyulladáscsökkentő tablettákkal és krémekkel is kezelhető. Jellemző hatóanyagaik többek között a diklofenák (pl. Voltaren Emulgel, Diclac gél), az aceklofenák (Aflamin krém), az etofenamát (pl. Activon gél), az ibuprofen (pl. Algoflex Dolo krém). Zárt baleseti sérülések gyógyulását segíthetik elő az árnikát tartalmazó gyógynövénykrémek (pl. Naturland vagy Biomed Árnika krém). A fájdalomcsillapító hatású metil-szalicilát enyhébb sportsérülések, következtében fellépő izomfájdalmak kezelésére ajánlott szintetikus készítményekben (pl. Bengay krém) és a kúszó fajdbogyó-olajat tartalmazó gyógynövénykészítményekben (pl. Perskindol Active Classic Gél) egyaránt megtalálható.

A terhelés – séta, biciklizés – közben fellépő, megállás hatására enyhülő, majd a séta újrakezdésekor hamarosan újra jelentkező izomfájdalom a lábban alsó végtagi érszűkület jele lehet. Az ilyen jellegű, egyre gyakrabban jelentkező fájdalom esetén kivizsgálásra van szükség, ezért ilyenkor forduljon kezelőorvosához.

Vírusfertőzés, influenza is okozhat – jellemzően mindkét lábban jelentkező – izomfájdalmakat.

A lábban hirtelen jelentkező, erős fájdalom érelzáródás, érszűkület, trombózis, gerincbetegségek, illetve egyéb belgyógyászati, reumatológiai, ortopédiai vagy neurológiai elváltozások tünete is lehet. Forduljon orvoshoz egyre erősödő, vagy egy-két nap után is intenzív fájdalom, láz, derékból a lábakba sugárzó fájdalom, az alsó lábszárban érzett tompa, dagadással, esetleg a lábszár elszíneződésével járó fájdalom, balesethez, sérüléshez nem köthető, ismeretlen eredetű izomfájdalom, a fájdalommal összefüggő jelentős mozgáskorlátozottság, koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek szedése mellett jelentkező ismeretlen eredetű izomfájdalom esetén is. 

Érdekelni fogja

Az ízületi gyulladás kezelése

Reggelente, vagy nagyobb fizikai megerőltetés után úgy érzi, mintha berozsdásodtak volna…

A kellemetlen izomláz megszüntetése nem lehetetlen…

Sportoljon rendszeresen! Az izomláz leginkább az alkalomszerűen, vagy legalábbis változó…