Daylong naptej - Élvezd a napsütés előnyeit! Védd a bőröd a káros UV-A és UV-B sugarak ellen. További információ ›››

A napallergia kezelése

Mivel a fényérzékenység okai legtöbbször ismeretlenek, tünetei pedig egyénenként egészen különbözőek lehetnek, a napallergia kezelése legfőképpen a panaszok enyhítésére szolgál, elkerülésére pedig legjobb módszer a megelőzés.

Sok allergiával ellentétben a napallergia laboratóriumi körülmények között nem igazolható. Általában akkor vetődik fel a fényérzékenység gyanúja, ha a napozás hatására a ruhával nem fedett területeken alakulnak ki kiütések, hólyagok vagy duzzanatok, létezik azonban a fényérzékenységnek olyan típusa is, amely akár a ruha alatt is megjelenő csalánkiütéseket provokál.

A fényérzékenység jellemzője, hogy bármilyen életkorban és körülmények között felléphet akkor is, ha korábban Önnek még egy több hetes tengerparti nyaralás során sem voltak ilyen jellegű panaszai. Az érzékenység akár odáig is fokozódhat, hogy már egy rövidebb kerti séta során is jelentkeznek a tünetek, de ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a tél során ruhával fedett bőrön az első napozás hatására megjelenő kiütések néhány hét múlva, amikor a bőr jobban hozzászokik a napsütéshez, már alig fordulnak elő.

Mivel a tünetek megjelenési formája és a betegség lefolyása is egyénenként változó, a napallergia kezelése is az egyéni szükségletek szerint alakul. Elsődleges szempont a megelőzés, a már kialakult napallergia kezelése pedig egyaránt függ a tünetek súlyosságától, a fényérzékenység típusától és a kezelésre adott reakcióktól.

Előzze meg a napallergia kialakulását!

  • Ha Ön is tapasztalta már a napallergia tüneteinek megjelenését, kerülje a közvetlen napsugárzást. Amennyiben a napozás hatására jelentkező allergiás tünetei nem súlyosak – tehát nem jelentkezik a nyakán, arcán vagy testszerte nagy mértékben terjedő hólyagosodás vagy duzzanat –, nem rosszabbodnak, többször rövidebb ideig érdemes a napon tartózkodnia, mert lehet, hogy azon szerencsések közé tartozik, akinek a bőre néhány nap vagy hét alatt hozzászokik a sugárzáshoz és fokozatosan elmúlnak a panaszai.
  • Az évszaktól, a tengerszint feletti magasságtól, és a napszaktól függően, amikor a sugárzás mértéke erős, a napallergia ellen a szabadban is viseljen az arcát is védő kalapot, napszemüveget és világos színű, a karokat, vállakat és lábakat is takaró, könnyű ruházatot.
  • A fényérzékenységi tünetek elkerülése érdekében mindenképpen használjon jó minőségű, magas faktorszámú, az UVB és az UVA sugárzás ellen egyaránt védő, illat- és színezőanyagot nem tartalmazó naptejet!

Az UVA elleni védelem a szabályozás szerint a feltüntetett UVB védelem egyharmada kell, hogy legyen, tehát a 30 faktoros naptej UVA védelme 10 faktoros, természetesen csak abban az esetben, ha a flakonon fel van tüntetve az UVA sugárzás elleni védelmet jelölő ábra, az UVA feliratot tartalmazó kör.

A faktorszám azt az időtartamot jelöli, amennyi időt biztonságosan eltölthet a napon a naptej használatával. Ehhez figyelembe kell venni, hogy ha 5 perc alatt égne le fényvédelem nélkül, a 30 faktoros naptejjel bekenve elvileg harmincszor annyi időt, tehát 2,5 órát tölthet el a napon abban az esetben, ha ezen idő alatt többször is alkalmazza a naptejet. Ez a meghatározás azonban csak egészséges, nem fényérzékeny emberekre vonatkozik! A fényérzékenységben szenvedőknek nem ajánlott a kifejezett napozás. A napallergia ellen a legbiztosabb megoldás, ha a legerősebb sugárzás idején, 10 és 16 óra között egyáltalán nem megy ki a napra.

Az UV sugárzást visszaveri a víz, a homok, illetve a hóréteg is. Ezért a magas faktorszámú fényvédő termékek használatát ne csak nyáron a vízpartokon, hanem síeléskor se felejtse el!

Előfordulhat az is, hogy Ön nem is a napfényre, hanem a napozás során használt naptejre allergiás. Egyes kozmetikumok olyan vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek a napfénnyel kölcsönhatásba lépve allergiás reakciókat váltanak ki a bőrön. Ilyenkor megoldást jelenthet a fizikai védelmet biztosító fényvédők használata. Az ilyen típusú naptejeknek a legfőbb hatóanyaga egy olyan fényszűrő (legtöbbször cink-oxid vagy titán-dioxid), amely vékony, átlátszatlan réteget képez a bőrön, így védve azt a napsugárzás káros hatásaitól.

A napallergia gyógyszeres kezelése

A súlyos, egész testre kiterjedő, nagy méretű vagy arcon, nyakon is duzzanatokat okozó napallergia jelentkezése esetén forduljon orvoshoz! A napallergia kezelése ilyenkor szteroid illetve antihisztamin tartalmú allergiaellenes gyógyszerekkel történik.

A viszketést és az allergiás tüneteket kortikoszteroid tartalmú krémek is enyhíthetik, ezeket azonban bőrgyógyász, háziorvos írhatja fel. A napallergia kezelése során a patikákban vény nélkül is kapható antihisztamin tartalmú gyógyszerek és krémek is hatékonyak lehetnek. Alkalmazásukkor azonban figyelmesen olvassa el a betegtájékoztatót, mert bizonyos allergiaellenes krémek (pl. Fenistil gél) maguk is okozhatják a kezelt terület fényérzékenységét!

Érdekelni fogja

Kakaóvaj napozáshoz

Tart a naptejek kémiai hatóanyagaitól? Inkább a természetes növényi összetevőket…

Baba naptej leégés ellen

A csecsemők és kisgyermekek bőre sokkal vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért hamarabb…